A lökéshullám terápia ma elsősorban mozgásszervi problémák korszerű, műtét nélküli kezelési lehetőségeként ismert, története azonban egészen más területről indult. Gyökerei az 1960-as és 1970-es évekbe nyúlnak vissza, amikor a nagy energiájú lökéshullámok orvosi alkalmazását kezdték vizsgálni.
Az áttörést a kőzúzás jelentette. A kutatók felismerték, hogy a testen kívülről létrehozott lökéshullámok képesek a vesében és a húgyutakban található köveket szétaprózni anélkül, hogy hagyományos műtéti beavatkozásra lenne szükség. Az első sikeres testen kívüli vesekőzúzást, vagyis ESWL-kezelést Németországban végezték 1980-ban. A módszer hamar elterjedt az urológiában.
A technológia később új területeken is megjelent. A kutatások során kiderült, hogy megfelelően alkalmazva a lökéshullámok nemcsak mechanikusan fejthetnek ki hatást, hanem a kezelt szövetek biológiai folyamatait is befolyásolhatják. Ez vezetett a mozgásszervi alkalmazások fejlődéséhez.
Napjainkban az úgynevezett igazi lökéshullám terápia többek között egyes ín- és tapadási problémák, sarokfájdalom, teniszkönyök, valamint bizonyos krónikus mozgásszervi panaszok kezelésében kerülhet szóba. Célja nem egyszerűen a fájdalom átmeneti csökkentése, hanem a szöveti regenerációs folyamatok támogatása és a kórosan megváltozott területek stimulálása.
Fontos azonban, hogy a különböző készülékek és kezelési technológiák nem azonosak. Az igazi lökéshullám terápia megfelelő indikációval és képzett szakember által alkalmazva lehet hatékony. A kezelés megkezdése előtt ezért érdemes pontosan tisztázni, milyen problémáról van szó, és valóban alkalmazható-e rá a lökéshullám terápia.
